Jézus újra megjelent a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Így jelent meg nekik: Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natánael, Zebedeus fiai, s még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Veled tartunk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De akkor éjszaka nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” /Jn,21, 1-7/
Az examen-ben visszatérhetünk mi is oda, ahol az elmúlt napban, vagy az elmúlt időszakban az Úrral találkozhattunk, hiszen sokszor a találkozás pillanatában, még mi sem ismerjük fel, hogy ő az, aki közel jött valamilyen történésben, eseményben.
Szánjunk rá egy kis időt, hogy egy csendes imában az Isten megmutathassa nekünk, hogy hol találkoztunk vele, hol történt valami fontos ebben az időszakban. Most nem mi mesélünk neki az életünkről, hanem ő mesél nekünk arról, ahogy ő látja, arról, amit ő szeretne megmutatni.
Egy keresztvetéssel jelezhetjük, hogy szeretnénk az ima terébe lépni, oda ahol eldöntöm: az Úrra bízom magam, az ő vezetését kérem, vele szeretnék együtt lenni. Érdemes lehet megfogalmazni magamban ezt a szándékot is, Rá szeretném bízni magam, kérem az Ő kegyelmét, hogy innentől az útmutatását tudjam követni, és ezzel magamban is felkelteni a bizalmat. Az Úr vezethet az imámban, ahogy a tanítványok is kivetették a hálójukat az ő kérésére.
Tölthetem ezt az időt csendben, befelé figyelve, a bennem imádkozó Lélekre hangolódva. Próbálhatok a következő kérdések mentén felbukkanó emlékekre figyelni, arra milyen érzéseket, milyen vágyakat váltottak ki, vagy váltanak most ki belőlem ezek a pillanatok. Megpróbálhatok nem gondolkodni az emlékek mentén, hanem látni, észrevenni, érezni. Nem érdemes ítéleteket formálnom magamról, a történetről, szereplőkről, hanem figyelhetek arra, hogy mi az, ami az Úrnak fontos ebben az eseményben kinyitva a szívem új szempontokra.
Mindegyik kérdéssel, emlékkel elidőzhetek kicsit mielőtt a következőhöz lépnék:
- Hol jelent meg nekem az elmúlt időszakban az Úr? Hol éreztem erősen, hogy élek, hogy egy mélyebb valósággal találkozom?
- Hol volt olyan erős a félelem bennem vagy a szégyen, bizonytalanság, hogy eltávolodtam az éltető erőtől és magamnak akartam biztonságot adni? Mikor fordultam olyan gondolatok, tettek felé, amik eltávolítottak a bizalomtól, ráhagyatkozástól?
- Mi történt, aminek a gyümölcsei, eredményei az Úrnak is fontosak, esetleg az Ő közreműködéséről árulkodnak?
- Mi az, amire a következő napommal, a következő időszakommal kapcsolatban szeretné felhívni a figyelmemet, felkelteni az érzéseimet az Úr.?
Az imádságot zárhatjuk egy keresztvetéssel, esetleg elolvashatjuk újra az evangéliumi részt. Jó ötlet lehet elmélyíteni a történteket azzal, hogy leírjuk, egy naplóban vezetjük az imádságban születő gondolatainkat, tapasztalatainkat.
Áldjon meg és vezessen bennünket az Úr utunk következő szakaszán is.
